Ichiban ushiro no daimaou
Egy újabb hárem- ecchi anime:), annyi különbséggel, hogy ennek
a története is van, egyik kedvencem a témában^.^.
Az elején kicsit talán túl sok
az ecchi, de a végére már nem lesz olyan sok, nyugodtan végigülheti olyan is,
aki nem annyira szereti ezt a műfajt^.^.
Az alaptörténet egy kicsit a Harry Potterre hasonlít,
de aztán elmegy teljesen más irányba. Olyan poénok vannak benne, hogy néha majd
leestem a székről:D. A szereplők is elég érdekesek, nincs benne senki, aki
túlzottan idegesítő lenne.
Történet: Főhősünk, Sai Akuto egy mágusképzőbe tart, a
vonaton pedig találkozik egy lánnyal, Hattory Junkóval, aki kb. az igazság
bajnokának képzeli magát, és a két fiatal esküt tesz, hogy együtt védik az
igazságot :D.
Amint elérnek a suliba, kiderül, hogy mindenkinek megjósolja a
jövőjét egy mesterséges szellem (szivarozó kacsa xD). A madár elég érdekes
választ ad neki : ő lesz a jövőbeli Démonkirály! Ehhez képest Akuto jövőbeli
terve, hogy pápa lesz xD, a kettő egymás mellett pedig nem igazán fér meg.
Szegény
fiút ezek után szinte mindenki gyűlöli az iskolában. Az egyetlen akit ismer,
Junko pedig nem, hogy segítene szorult helyzetén, hanem éppen ő tör a
legtöbbször az életére. Persze idővel a lány mégis csak elkezdi megkedvelni
Akutót, majd egyre több lány rajongja körbe, ezt talán az ending mutatja a
legjobban:D.
A grafika szerintem illik az animéhez, aranyos. Az opening
nagyon tetszik.
A seiyyu-k nagyon jó munkát végeztek. Amin nagyon
meglepődtem, hogy Sai Akuto szinkronhangja Kondou Takashi aki még a Katekyoushi
Hitman Rebornból Hibari Kyouya hangját adta.
Ami még szerintem nagyon jó választás volt, az Peterhausen
seiyuuja, Nakata Jouji( Nurarihyon no mago -Gyuki).
Minden szereplő szerethető volt a maga módján. Nekem
leginkább Etou Fujiko, Korone, Shiraishi Lily és Peterhausen jött be.
Mindenkinek ajánlom, főleg ecchi kedvelőknek, de szerintem a
fantasy kedvelők is nyugodtan fogyaszthatják. Nem egy komoly történet, de
könnyed szórakozásnak nagyon jó.
Nálam az egész anime, ha azt nézzük, hogy eddig milyen
ecchiket láttam, 10/10-es.
A történet: 9/10
A szereplők: 9/10
A grafika: 8/10
Az opening 10/10 :D
Poénok: 10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése