Otome Youkai Zakuro
Már elég rég írtam összegzéseket, ezért most egy vérbeli
shoujo animéről írok, bár a lényeg, hogy vannak benne youkaiok, meg
félszellemek:D, ami nálam + pont. Azért kezdtem el nézni, mert nagyon tetszett
a karrakterdizájn, valahol láttam róla egy képet, ha jól emlékszem ez volt az:
Úgy megtetszett a kép, hogy aztán már nem volt megállás, bár azt tudtam előre,
hogy Bonbori és Hozuki lesz a kedvencem. Nem csalódtam benne, nagyjából olyan
volt amilyennek elképzeltem. Az eleje vicces volt, aztán lett benne egy kis
dráma, de végül az utolsó részek lettek a kedvenceim. Már az elején nagyon
megtetszett Hanadate (vagy, ahogy Cassievel hívtuk: rókaképű kapitány^.^), és
örültem, hogy a végére lett valami szerepe. Nagyon jó volt, hogy bemutatták a
lányok múltját is. Az elején Susukihotaru és Riken párosa nem tetszett, de a
végére végül őket is megkedveltem. Zakurót már az elejétől szerettem, csak
megint a tsundere főhősnő csapdájába estem:/. Amagami nagyon idegesített, és én
inkább szurkoltam Hanadaténak, mint neki. Nagyon szép volt a dal, amit a lányok
énekeltek. Még aranyos volt Mamezou is és a tökgyerekek. Daidai és Byakuroku is
szimpatikus volt.
Történet: Az anime a
Meiji-korban játszódik, ahol épp bevezették a Gergely-naptárat, és ennek
hatására Japán is egyre inkább nyugatosodik, ez pedig felbolygatja az emberek
és a youkaiok együttélését. Hogy javítsanak a helyzeten, létrehozzák a Youjin
Ügyi Minisztériumot, melynek célja, hogy a különböző fajok jobban megértsék
egymást. Ennek érdekében elküldenek 3 hadnagyot, hogy társuljanak 3 félvér,
rókafülű lánnyal, és együtt vadásszák le az agresszívvá vált youkaiokat .
3 csapat alakul ki köztük.
1. Zakuro és
Agemaki
2. Susukihotaru és Riken
3. Bonbori#Hoozuki és Ganryuu
A szinte különböző világban élő fiatalok számára az
összeszokás és együttműködés nem megy túl könnyen (kivéve talán a 3. csapatot
:D).
Az egyetlen hátránya a történetnek, hogy kissé kiszámítható.
Egyébként érdekes, ahogy a kezdeti humorból átvált drámaivá. A karakterek nagyon
jól kidolgozottak, még az idegesítőbbeknek is van néhány olyan mozdulatuk, vagy
beszólásuk, ami szerethetővé teszi őket. A grafika nagyon szép, de ezt el is
lehet várni egy 2010-es animétől. Az op gyönyörű.
Seiyuuk terén is nagyon jó volt. Sok ismert hang felbukkant,
mint pl. Agemaki szinkronhangja Sakurai Takahiro ( Bleach-Kira Izuru,
D.Gray-man- Kanda).
Zakuro seiyuuja
Nakahara Mai (Higurashi- Rena, Vampire Knight-Kurenai Maria).
Bonbori seiyuuja Toyosaki Aki (Shugo Chara-Suu, Ichiban
ushiro no daimaou-Soga Kena, Beelzebub-Kuneida Aoi).
Hoozuki hangját pedig Horie Yui(Higurashi-Oyashiro-sama,
Toradora-Minori)adta.
Suzukihotaru seiyuuja: Hanazawa Kana( Deadman
Wonderland-Shiro, Ao no exorcist-Shiemi, Durarara-Sonohara Anri)
Összességében szerintem a műfajban az egyik legjobb,
mindenkinek ajánlom, shoujo és fantasy kedvelőknek egyaránt. Nálam az egész
anime 9/10
Történet: 9/10
Szereplők: 8/10
Grafika: 10/10
Opening: 10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése